Zsinór nélkül töltene a Renault
Az elektromos autók talán legkomolyabb korlátja a hatótáv és a töltés témakörében keresendő. Az addig rendben van, hogy egész meggyőző menettulajdonságokkal bírnak, de a kompakt kategóriában a kétszáz kilométer körüli hatótáv azért megállítja őket. A töltés még gyorstöltővel is jóval több időt vesz igénybe, mint egy benzines vagy dízel megtankolása, így érthető, hogy a gyártók folyamatosan keresik a lehetséges megoldásokat. Most éppen a Renault mutatott egy alternatívát, amelyet a Qualcomm-mal és a Vedecommal közösen fejlesztenek. A lényeg az energia vezeték nélküli átvitele lenne, vagyis az, hogy menet közben tölthessük a villanyautó akkumulátorát. A Renault megoldását Párizs mellett, egy százméteres tesztpályán mutatták be. Az indukciós elven működő töltéshez természetesen az úttestet is fel kell szerelni a megfelelő elektromos vezetékekkel - az elterjedésnek éppen ez lehet majd az egyik legnagyobb gátja. Az ilyen módon kialakított utak mindkét irányban tölteni tudják az autókat, 100 km/h-s sebességnél 20 kilowattos teljesítménnyel. A későbbiekben olyan fejlesztésekkel bővülhet a rendszer, amelyek segítségével felismerné a ráhajtó járműveket, így megadva vagy megtagadva az engedélyt a töltésre. - forrás : totalcar.hu
2017.05.21
Összes hír >>>

Vissza a főoldalra >>>

Bejelentkezés
E-mail:
Jelszó:

Nyereményjáték
Szavazás
Megérkezett az Új Fluence! Önnek hogy tetszik az új modell?
Nagyon szép, tágas
Kicsit drága
Nem tetszik


Linkajánló
Kedvező Renault ajánlatok
Teljes RENAULT választék, a legjobb árakon.
Szerviz ajánlatok
Kedvezményes szervizcsomagok, szolgáltatások
Gumiabroncs rendelés online
Reault, Dacia gumiabroncsok, ingyenes felszereléssel. Rendelje meg online!
Biztosítás Online!
Válassza a legjobb ajánlatot, hasonlítsa össze a biztosítókat.